A HERMAN OTTÓ MÚZEUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYE


A miskolci múzeum fennállása óta gyűjti a képzőművészet emlékeit. Az intézmény jogelődje, a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeumi Egyesület többféle kulturális cél elérésére vállalkozott, melyek között a létesítendő képtár feladatai 1899-ben a következőképpen fogalmazódtak meg: „alapítsunk itt képgyűjteményt is, amelyen legyen ábrázolat nemcsak minden itt született és élt piktortól, hanem legyenek képviselve hazai művészeink is alkotásaikkal, hogy a szegény miskolci polgárnak effélék meglátásáért ne kelljen Egerbe, vagy Kassára menni.”

E célkitűzés megvalósításának érdekében több jeles egyéniség munkálkodott. Leszih Andor múzeumőr és Selyebi Kiss Lajos, a képtár első vezetője mellett Balogh Bertalan neve fémjelzi a gyűjtemény kialakulásának kezdeti időszakát. A kultúrmecénás MÁV tisztviselő, Balogh Bertalan egyesületi működése idején, az ő közreműködésével került megrendezésre 1899-ben Miskolc első képzőművészeti tárlata, melyen a Nemzeti Szalon 280 festménnyel mutatkozott be. Balogh nevéhez fűződik a nagy jelentőségű ún. felvidéki vándorkiállítások megrendezése is. 1906-ban, majd második alkalommal 1910-ben került sor az Eger – Miskolc – Kassa – Eperjes – Sátoraljaújhely – Debrecen – Gyöngyös útvonalat végigjáró képzőművészeti tárlatra, amely a korszak legjobb hazai alkotóinak válogatott munkáival ismertette meg a fővárostól távol eső felvidéki városok közönségét.

Az említett kiállítások jelentősége számunkra nemcsak a közízlés fejlesztésében ragadható meg. E tárlatok elsőként adtak alkalmat képzőművészeti alkotások vásárlására, s ezáltal a múzeumi gyűjtemény színvonalas megalapozását segítették elő. Az 1899-es kiállításról származnak a képtár legelső darabjai, s a gyűjtemény két korai büszkeségét, Fényes Adolf „Asztalos”-át, valamint Szinyei Merse Pál „Mező” című képét a vándorkiállítások alkalmával vásárolta a múzeum.

A gyarapodás ütemét azonban mindenekelőtt a városi polgárság nagylelkű felajánlásai határozták meg. Számos képzőművészeti alkotás, zömmel családi örökségből fennmaradt darab került múzeumi tulajdonba a miskolciak múzeumpártolásának jóvoltából.

A képzőművészeti gyűjtemény – a többi gyűjteményhez hasonlóan – 1902-től folyamatosan látogatható volt a nagyközönség számára. A Papszeren álló – korábban a református főgimnáziumnak otthont adó – múzeumépületben 1927-ben, majd 1938–39-ben került sor az állandó kiállítás átrendezésére és bővítésére. Ahogy gyarapodott a kollekció, úgy módosult a tárlat arculata is, s kapott benne egyre hangsúlyosabb szerepet a képzőművészet.

A gyűjtemény összetételét a 20. század első felében leginkább a helytörténeti szempontok határozták meg. Az érdeklődés középpontjában elsősorban olyan művek álltak, amelyek valamilyen vonatkozásban Miskolchoz kötődtek. A térség képzőművészeti múltjának jelentős személyiségeitől, Latkóczy Lajos, Kraudy József, Wántza Mihály életművéből éppúgy jelentős munkák kerültek múzeumi tulajdonba, mint az 1920-ig csak igen lassan kibontakozó, majd az azt követően hirtelen fellendülő képzőművészeti élet jelenének egyéniségeitől. Meilinger Dezső festőművész és Nyitray Dániel szobrászművész kezdeményezésére 1919-ben képzőművészeti szabadiskola nyitotta meg kapuit a városban, s ez a helyi törekvés tette lehetővé, hogy Miskolcon művésztelep alakuljon, amely 1921-től mint a Képzőművészeti Főiskola nyári telepe működött tovább. Az ideözönlő tehetséges fiatalok révén – akik Benkhard Ágost, majd Burghardt Rezső irányítása alatt rövid ideig itt dolgoztak –, valamint Lyka Károly és Réti István térségünk iránti elkötelezettségének, példát mutató szerepvállalásának hatására, és a helyi, illetőleg a városban megtelepedett művészek (Meilinger, Nyitray, Bartus Ödön, Balogh József, Bizony Ákosné, a Halász-Hradil művészdinasztia tagjai, Kiss Lajos, Tomán Kálmán, Szontágh Tibor, Váry-Vojtovics Zoltán, Döbröczöni Kálmán, Imreh Zsigmond, Csabai Kálmán és mások) tevékenysége nyomán Miskolc bekapcsolódott a hazai művészeti élet vérkeringésébe. A Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepének rendszeres bemutatói, a Lévay József Közművelődési Egyesületnek 1924-től, a Miskolci Művészek Társaságának 1928-tól megrendezett tárlatai a múzeumi gyűjtemény színvonalas gyarapodását segítették elő.

A miskolci Minorita Rendház államosítása következtében jelentős barokk anyaggal kiegészült képzőművészeti kollekció szakszerű nyilvántartásba vételére 1953-ban került sor. Dr. Bodnár Évának, a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetőjének az akkor 267 darabot számláló gyűjteményre vonatkozó, tudományos igényű meghatározásai a későbbiekben is útmutatók maradtak.

„… ez az anyag a szó szoros értelemben gyűlt és nem gyűjtötték” – írja a képtárról Zsadányi Guidó, a képzőművészeti anyagot a 60-as évek elején kezelő tehetséges, fiatalon elhunyt munkatárs. Megállapítása a fent elmondottak ellenére is igaz, mert bár a „kínálat” a tervszerű gyarapodás előtt egyengette az utat, a múzeum szerény anyagi lehetőségei gátat szabtak a csak vásárlással végigvihető következetes koncepciónak. A gyarapodás ütemét továbbra is az esetlegességet mutató ajándékozások szabták meg.

A fordulat a 20. század közepétől következett be: Miskolc jelentős képzőművészeti centrummá fejlődött, országos rendezvények színhelye lett. Az 1955-től megrendezésre kerülő Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállításokról és az 1961-től rendszeressé váló Miskolci Országos Grafikai Biennálékról történő minisztériumi vásárlások egy része, valamint a megyei és a városi tanács által megvásárolt művek zöme a Herman Ottó Múzeum gyűjteményét gyarapította. Ettől kezdve vált hazai viszonylatban is jelentőssé a képtár grafikai gyűjteménye, melyet a Magyar Nemzeti Galéria ajándékozás útján a birtokában lévő duplumokkal egészített ki. A kortárs magyar művészet kimagasló személyiségeinek műveivel gazdagodva ugyanakkor a tervszerű gyarapítás iránya is körvonalazódott.

Ezt az irányvonalat erősítette a miskolci születésű Kmetty János festőművész nagylelkű gesztusa: 1960-ban 30 alkotását ajándékozta a múzeum számára. Példáját számos miskolci művész (Barczi Pál, Kunt Ernő, Lenkey Zoltán, Lukovszky László, Mazsaroff Miklós, Seres János, Vati József) is követendőnek találta. 1963-ban Sassy Attila alkotásainak 57 darabból álló gyűjteménye került a képtárba a művész ajándékaként, majd további nagy értékű hagyatékokkal – a 70-es években Kondor Béla, Ficzere László, Mokry Mészáros Dezső, Szőnyi István; 1990-ben Hincz Gyula és Szalay Lajos életművét reprezentáló műtárgyegyüttesekkel – gazdagodott az intézmény. 1975-ben F. Antal Elemér festő- és grafikusművész magángyűjteményéből 85 alkotást sikerült megvásárolni, többek között Nemes Lampérth József, Mattis Teutsch János, Uitz Béla műveit, melyek hiánypótló darabokként épültek be a múzeumi gyűjteménybe. Korábban a megye területén (Erdőbényén, Parasznyán, Szikszón) működő kisgalériák kortárs képzőművészeti kollekciója is a törzsanyag részévé vált. Köszönettel tartozunk Gergely Mihály írónak, hogy értékes magángyűjteményét szülőföldjére hagyományozta, s az – a kisgaléria-mozgalom lecsengésével – múzeumunk gyűjteményét gazdagíthatja, valamint Lavotta Géza képzőművésznek, aki galériavezetőként az erdőbényei anyag gyűjtése és gondozása terén szerzett elévülhetetlen érdemeket. 1988-ban Gergely Mihály 20. századi magyar művészek grafikai jellegű alkotásaiból álló gyűjteményének újabb egysége, az utóbbi időben Faggyas István és Varsányi Pál műveinek szép kollekciója épült be a képtár anyagába.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság irányítása alá több olyan intézmény is tartozik, amely jelentős képzőművészeti gyűjteményt őriz. Hálával tartozunk az önállóan működő galériák és képzőművészeti egységek létrejöttét elősegítő nagylelkű „donátoroknak”, így dr. Ujváry Zoltán etnográfus-professzornak, aki magángyűjteményének felajánlásával a putnoki Holló László Galéria alapját vetette meg. Béres Ferenc énekművész gyűjteménye, Domján József grafikusművész saját és más mesterek műveiből álló grafikai kollekciója, valamint a szobrász Andrássy Kurta János életművének hagyatéka a Sárospataki Képtár országos jelentőségét teremtik meg. A szerencsi Rákóczi Múzeum Fery Antal grafikusművész munkáinak gyűjteményét gondozza. A Tokaji Múzeum képzőművészeti egységének gerincét Tenkács Tibor festőművész hagyatéka, valamint a tokaji nyári alkotótábor kiemelkedő eredményeiből összeálló ún. Zilahy-gyűjtemény alkotja. Pácinban Czinke Ferenc grafikáinak gazdag gyűjteménye található.

A Herman Ottó Múzeumban – amely 1953-at megelőzően a Borsod-Miskolci Múzeum nevet viselte – mindig is rendszeresen kerültek megrendezésre képzőművészeti jellegű kiállítások. E tárlatok gyakorisága 1970-től nőtt meg rohamosan, amikor is az intézmény e célra külön épületet kapott a Kossuth utcában. Az ideiglenes kiállítások sora után hamarosan állandó tárlatok működtetésére nyílt lehetőség. 1974-től 1977-ig „A 20. század magyar festészete a Miskolci Képtárban” címmel volt látható kiállítás, amely már a városi intézményeknél lévő, tetemes számú képzőművészeti műtárgycsoportot is magába olvasztó múzeumi gyűjteményből nyújtott válogatást. A tárlatot az időközben Miskolcra telepedett nagy tekintélyű művészettörténész, dr. Végvári Lajos rendezte, akinek hozzáértése, a következő két évtized során intézményünkben kifejtett áldásos tevékenysége mai napig jótékonyan érezteti hatását.

Az 1977-es év jelentős dátum a gyűjtemény történetében. A neves miskolci műgyűjtő, dr. Petró Sándor halálával a város tulajdonába, s egyúttal a Herman Ottó Múzeum kezelésébe került a felbecsülhetetlen értékű magángyűjtemény, amelynek kiemelkedő darabjai a magyar képzőművészet történeti ívét az 1700-as évektől kezdődően a két világháború közötti időkig rajzolják meg. E kollekció megszerzésével szükségszerűen módosult a múzeum állandó képzőművészeti kiállításának koncepciója is. Olyan korszakos jelentőségű műtárgyak, festészeti gyöngyszemek kerültek köztulajdonba, melyek folyamatos látogathatósága, s ezzel közkinccsé tétele feltétlenül megoldásra várt. Az e célra alkalmas, nagy alapterületű kiállítótér 1980-tól állt az intézmény rendelkezésére, s még abban az évben megnyitotta kapuit a „Kétszáz év magyar festészete” című állandó kiállítás. Az azóta több ízben átrendezett állandó tárlat az 1980-as kiállítás koncepcióját élteti tovább. A miskolci képtár – a kritikus megjegyzésekkel ellentétben – nem kíván a Magyar Nemzeti Galéria kicsinyített mása lenni, de kötelessége mindazt az értéket bemutatni, amelyet megőrzésre kapott. A Petró-gyűjtemény remekeinek a törzsgyűjteménybe tartozó alkotásokkal dúsított kollekciója a magyar képzőművészet történeti igényű bemutatására predesztinál.

Napjainkra a törzsanyag közel hétezer darabot számlál. Ebbe beletartozik az elkülönített és Miskolc város tulajdonát képező Petró-gyűjtemény. Külön egységet képez az ún. képcsarnoki köteles példányokból összeálló, csaknem kilencezer darabot számláló sokszorosított grafikai kollekció, melynek művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy bár egybegyűjtése a Képcsarnok Vállalat működéséhez kötődik, de a technika sajátosságaiból adódóan a magyar grafika 20. századi történetéből visszamenőleg is áttekintést nyújt.

Az 1977-ben országos gyűjtőkör rangjára emelkedett képzőművészeti részleg gyarapodása az eredeti célkitűzés szellemében történik. Továbbra is kiemelt feladatunknak tartjuk a megyében működő művészek jelentős munkáinak gyűjtését, de emellett fontos szempont a magyar festészet válogatott műremekeinek megszerzésével a művészettörténeti keresztmetszet gazdagabbá és teljesebbé tétele.