MAGYAR ROMANTIKA

A 18. század végén és a 19. század első felében a klasszicizmus hűvös racionalizmusával szemben egy új, érzelmekben gazdag eszmei áramlat teremtetett. Már nem igazán stílus, hanem inkább magatartási forma, mely újfent előtérbe helyezi a művészi szubjektumot. Az elvágyódás hol a múlt felidézésében jelentkezett, hol pedig a távoli világ egzotikum-keresésében, miközben a társadalmi ellentétek végletességig fokozódtak, és több forradalmi hullám söpört végig Európán.

Az ébredező nemzeti művészetek egymástól eltérő módon készítették elő a változásokat, illetve reagáltak rá. A magyar nemzeti romantika az 1848–49-es szabadságharc után az 1867-es kiegyezésig tartó rövid időszakra esik, amikor az elnyomatás miatt allegóriák segítségével lehetett ébren tartani a megtiport nemzet öntudatát. Témaválasztása azon történelmi eseményekre esik, melyeknek aktuális tartalmuk volt (Madarász Viktor: Hunyadi László siratása, Párizs, 1859., Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása, München, 1860.). A történelmi múltból, a népéletből merített események, jelenetek ábrázolásának divatja egészen a század végéig élt.

Gyűjteményünkben e stíluskorszak a főművekhez készült arcképvázlatokkal, a biedermeier-lelkületet továbbéltető börtönportrékkal, illetve a magyar népi specifikumot hangsúlyozó művekkel van jelen.

Cigánykaraván Tájkép folyóval Kendert tiloló asszonyok Női képmás Táncoló paraszt IX. Táncoló paraszt VI. Tátrai táj vízeséssel Fürdőző nők Szemere Bertalan párizsi emigrációjában Pásztorkunyhó Tengerparti város Tájkép ménessel Női képmás Tájkép híddal Dombrády László arcképe Okrutszky Aurél arcképe Borozgató paraszt Női portré Árvízjelenet Felvidéki táj Sziklás táj patakkal Búcsúzkodás Téli táj fogatosokkal