MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

Az első világháború Európa-szerte jelentős történelmi változásokat hozott, melyek a művészeti életre is kihatottak. A közhangulatot a háborús időszakot követő kiábrándultság határozta meg, és Magyarországon súlyosbították a helyzetet az 1919-es Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror, az 1920-as trianoni békeszerződés intézkedései. Nagy veszteséget jelentett, hogy e vészterhes időszakban számos jelentős művészünk – véglegesen vagy átmeneti időre – emigrációba kényszerült.

A korszak magyar képzőművészete rendkívül sokrétű, és az irányok gyakran összemosódtak. A hivatalos irány kezdetben a naturalizmus és az akadémizmus keverék stílusa, majd a harmincas évektől mindinkább a kultúrpolitika elképzeléseinek megfelelő, olasz mintájú ún. „római iskola” volt, amelynek tagjai állami ösztöndíjjal a Római Magyar Intézetben folytattak tanulmányokat. Közülük kerültek ki azok, akik a korszak állami és egyházi megbízásait teljesítették. Aba Novák Vilmos az iskola legegyénibb alakja volt.

Az ez időben megsokasodó csoportosulások közül a Szinyei Társaság és a Képzőművészek Új Társasága (KUT) játszott jelentős szerepet. Az előbbibe tömörültek mindazok a képzőművészek, akik a nagybányai természetelvűség örökösének vallották magukat. Ide tartoztak az életművüket továbbfolytató szolnokiak, alföldiek is.

A két világháború közötti periódusban a nagybányai tradíció követői voltak a legtöbben (lásd Posztnagybánya), de a fejlődés ütemét nem ők, hanem mindinkább az avantgarde-igazodású művészek szabták meg. Erre az időszakra esik a magyar avantgarde második csoportosulásának, az aktivizmusnak működése (lásd A magyar avantgarde kibontakozása), de ennek színtere 1919 után külföldre helyeződik. Az itthon maradtak kevésbé rugaszkodnak el a látványi valóságtól. A magát a Nyolcak örökösének valló KUT fogja össze a stíluskeresők és izmusok képviselőit. Az avantgarde-ok irányának folytatója néhány kiemelkedő életmű: Derkovits Gyuláé, Egry Józsefé, Barcsay Jenőé, Vajda Lajosé.

A magyar avantgarde új hulláma indul el a 30-as évek közepe táján, melyre a konstruktív és szürrealisztikus igazodás jellemző, s amelynek gyűjtőmedencéjévé a szentendrei művésztelep vált (Ámos Imre, Korniss Dezső stb.). A szintén összetett képet mutató szobrászat fiatal nemzedékének sokat ígérő tehetsége volt Borsos Miklós, Vilt Tibor.

E sokszínű korszak valamennyi irányát felvillantják gyűjteményünk válogatott darabjai.

Anya gyermekével Cirkusz Laura Nógrádi táj Háború (Lótetem) Kapu Éjjel Patakpartnál Barcsay Jenő portréja Dr. Petró Sándor portréja Piros fotelben ülő nő Tájkép (Kertrészlet) Balaton-part (Akarattya) Hajósok Idill (Aktok a szabadban) Kézimunkázó nő Proletáranya (Anyaság) Pásztornő Sakkozó Badacsony Cirkuszi kikiáltó Aranykor Magvető (vázlat) Szent István gobelinterv Műteremrészlet Csendélet Kompozíció Akt a kertben Fekvő női akt Hazatérő csorda Vándorló Petőfi Lábát törlő nő Gyümölcsök kék tálban Nagybányai utca templommal Levétel a keresztről (Sírbatétel) Áhítat Fának támaszkodó akt (Akt a szabadban) Kövér gondolkodó Három grácia Ülő lány (Kellner Marika) Falusi táj Léthe vize Fésülködő nő Lakomázók (Mulató társaság) Tánc Alföldi táj Önarckép Nagy kottás csendélet Üldözött (Tiborc) (vázlat a Katona József síremlékhez) Petur bán (Vázlat a Katona József-síremlékhez) Nő teknősbékával (Akt) Almaszüret Toronyépítő (Alpár Ignác) Fej Magány (Álló férfi)