Bartus Ödön

Avasi templom

KÉSZÍTÉS IDEJE: ANYAG, TECHNIKA: akvarell, papír
MÉRET: 31x23 cmLELTÁRI SZÁM:P.77.186.
TEMATIKA: városképi kompozíció
Az Avas nevet viselő hegyoldal számos miskolci művésznek szolgált ihlető témákkal. Akárcsak Meilinger vagy Nyitray, Bartus is „krónikása” volt e földrajzi hely természeti és épített szépségeinek.
A historikus szemléletű Bartus a város architektúráinak elsősorban látástervszerű ábrázolásával foglalkozott. Tiszta éles vonalakkal jelenítette meg a Kálvária romantikus együttesét, az Avastól távol eső zsinagógát, vagy a görög katolikus templomot. Ha akvarellezett, akkor a századelő szegény-romantikájának hatása alatt alkotott. Vízfestményei közül kiemelkedik itt látható képünk. A gótikus református templomot és a mellette álló haranglábat az egykor erre csörgedező Szinva patak felől ábrázolja. A leképező naturalizmus szelleme szerint az előtérben a vízre járó kacsa, a cölöpökből vert kerítés és kiskapu látszik a házvéggel. A kompozíció ma már helytörténeti dokumentumnak számít, hiszen a szükségszerű városrendezés következtében a belváros arculata azóta gyökeres változáson ment keresztül.

Posztnagybánya
Vissza...